Pénztárunkról

Illusztráció

„A pénz, vitorla a zsebben” – tartja egy – japán – közmondás.

Pénztárunk magabiztosan, a zátonyra futással fenyegető pénzügyi kockázatokat elkerülve haladhat előre hosszú, kalandos utunkon.

A nyugdíjcélú megtakarítás ugyanis a biztonságról szőtt álmok valóra váltásáról szól.

Tagjaink azért tartanak ki mellettünk több, mint 25 éve, mert megtapasztalták, hogy nagy gonddal bánunk megtakarításaikkal. Versenyképes hozamokat biztosítunk, stabil háttérrel működünk, hosszú távra tervezünk.

Pénztárunk története


1994 - Megalakul a VIT

Az első emlékezetes mérföldkőnek a „vízre bocsátás” napjának, 1994. december 19-e, a VIT Nyugdíjpénztár alakuló közgyűlése bizonyult. Nagy pillanat volt ez, hiszen a nyugdíjcélú öngondoskodás ekkor még jóformán ismeretlen volt. Tizenöt villamosenergia-ipari társaság, a munkáltatók, valamint az ágazati érdekvédelmi szövetség kezdeményezésére a nyugdíjcélú öngondoskodás egészen új formája kezdte meg működését.

1997 - Zárt pénztárból nyílt pénztár lesz

Fontos történés volt az is, amikor a sikereken felbátorodva nyílt vizekre eveztünk. A villamosenergia-ipar, a munkáltatók és az érdekképviseletek támogatásával alapított pénztárból az ágazathoz továbbra is szorosan kötődő, de nyílt, bárki számára elérhető önkéntes nyugdíjpénztár lettünk.

2011 - A Pannónia elnevezés felvétele

A Pannónia Nyugdíjpénztár nevet 2011-ben vettük fel, ekkor arculatunk is megváltozott. Jó széllel haladtunk, hiszen a jelenlegi 34 ezres taglétszámunkkal, a folyamatosan növekedő, 116 milliárd forintot is meghaladó tagi vagyonunkkal az önkéntes nyugdíjpénztárak élmezőnyébe vitorláztunk. Vagyonunkat tekintve az 6., taglétszámunk tekintetében pedig a 9. helyen állunk. A kiemelkedő befizetési hajlandóság révén az átlagos megtakarítás ügyfeleként meghaladja a 3 millió 300 ezer forintot. Ez kimagasló érték a szektorban. Mutatóink alapján tehát büszkén jelenthetjük ki: prémium nyugdíjpénztár lettünk.

2012 - A pénztár jelentősen erősödik

A Pénztár már olyan csoportosulásként működött, amelyhez egy önsegélyező és később egy egészségpénztár is csatlakozott, és egy olyan jelentős pénztárral egyesültünk, a MOBILTÁS-sal, amely egy fontos energetikai szereplő, a MOL égisze alatt működött korábban.

2017 - Vállalkozásaink is fejlődtek

Az MBH Bank csoporttal együttműködve az Alapkezelő társaságunkat a befektetési piac egyik legnagyobb szereplőjévé fejlesztettük és 100%-os tulajdonosai vagyunk a Pannónia Pénztárszolgáltatónak.

2020 - Digitális jövő

A tagság folyamatosan frissül. Első öngondoskodóink már nyugdíjas éveiket élvezik: 35 ezer tagunkból alig 5 ezren tartoznak mára az első 21 ezer belépő közé.

2020-as újításaink már a digitális világban élő Y- és Z-generációt célozzák. Sőt, az utánuk következő „Alfák” majdani igényeinek kielégítését is most igyekszünk megalapozni.

Számlavezetőnk UniCredit Bank Hungary Zrt.
Letétkezelőnk UniCredit Bank Hungary Zrt.
Aktuáriusi tevékenység Honorius Kft. (Csordás Ferenc)
Ingatlan értékbecslőnk Molnár Dénes András
Könyvvizsgálat Club Audit Kft. – Fehérné Vikárius Éva pénztári minősítésű könyvvizsgáló
(MKVK tagsági igazolvány száma: 003195, pénztári minősítés száma: Ept-003195/04)
Adminisztráció saját szervezet és részben a Pannónia Pénztárszolgáltató
Vagyonkezelő MBH Alapkezelő Zrt.

Tisztségviselőink

Igazgatótanács (2022. december 15-étől 2027. december 14-éig)


dr. Szilágyi József
IT elnök

Gál Rezső
IT tag

Lados Tibor
IT tag

Nagy Sándor
IT tag

Balogh István
IT tag

Ellenőrző bizottság (2022. december 15-étől 2027. december 14-éig)


Hatvani Jácint
EB elnök

Ledács Kiss Miklós
EB tag

dr. Tölli László
EB tag

dr. Hovánszki Arnold
EB tag

Kissné Horváth Marianna
EB tag

 

Küldötteink

A pénztár tagjai a küldöttekkel (pótküldöttekkel) – amennyiben közvetlen kapcsolatban nem állnak vele – a Pénztáron keresztül a kuldott@pannonianyp.hu címre írt e-mailben vehetik fel a kapcsolatot. Az e-mailben kérjük megjelölni, hogy mely küldött (pótküldött) részére kívánnak üzenni, és a Pénztár az üzenetet továbbítja a megadott küldött (pótküldött) részére.

A 2022. december 14-től 5 évre megválasztott küldöttek, pótküldöttek listája.

Közép-Magyarország

Küldött Pótküldött
Bedő Györgyné Bedenek Melinda
dr. Vokony István Flach Béla
Gulyás Krisztián Hudák Tibor
Káplár Sándor Makkai Katalin
Nagy Tamás Prágai Pál
Strádl János Tóth Andrea Terézia
Váczné Erdős Judit Varga Judit
Zab Tamás
Dél-Dunántúl

Küldött Pótküldött
Bartosné Zubor Anikó Binder Balázs
Czvack Béla Csanádi Gábor
Gerencsér Zoltán Faragó Zsolt
Harmath Péter Horváth László
Krizer János Kerekesné Kajári Tünde
Kugli József Pásztor Béla
Tumpek István Póka Adriánné
Posch Gábor
Rácz Katalin
Észak-Magyarország

Küldött Pótküldött
Marosvölgyi Józsefné Bakos Emese
Nagyfejű Zsolt Gergely Zoltán
Szitka János Holló István
Úrvölgyi József Juhász Gyuláné
Vígh Tibor Simon Zsolt
Szabó László
Szkaliczki Mátyásné
Nyugat-Dunántúl

Küldött Pótküldött
Kovács Csaba Egyházy Sándor
Varga Ferenc Menyhárt Zoltán
Észak-Alföld

Küldött Pótküldött
Ágoston László Bíró Imre
Pinczés Ernő Havasi Erika

Dél-Alföld

Küldött Pótküldött
Bánáti Aliz Báló Fanni Mercedesz
Kecskeméti Csaba Balogh András
Budai Norbert
Horváth Csenge Zsuzsanna
Közép-Dunántúl

Küldött Pótküldött
Helmeczi József Fliegh Tamás
Kurucsai László Fülöp László
Lengyel Imréné Major István
Mátis András Téglás József

MOBILITÁS Jogelőd

Küldött Pótküldött
Serfőzőné Balogh Mária Gazdag Anikó
Namesánszky Judit

NKM Jogelőd

Küldött Pótküldött
Szabó Erika Sebők Károly

Állandó Szakértői Bizottság:

Vokony János (elnök)
Bocsor István
Csató László
Erdős János
Horváth János
Gelencsér László
Máthéné dr. Bertók Judit
Szabó Péter
Vécsei Péter

Országos Jelölő Bizottság (OJB)

Elnök Vécsei Péter
Tagok
Észak-Alföld  Bíró Imre
Dél-Alföld Budai Norbert
Dél-Dunántúl Csanádi Gábor
Nyugat-Dunántúl Egyházy Sándor
Észak-Magyarország Juhász Gyuláné
Mobilitás Jogelőd Namesánszky Judit Katalin
Közép-Magyarország Prágai Pál Péter
NKM Jogelőd Sebők Károly
Közép-Dunántúl Téglás József

 

 

Küldöttközgyűlési statisztikai kimutatás: